3

HÍREK

25 éves az EDAG Hungary

Vállalatunk idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ezen a ponton érdemes egy pillanatra megállni és visszaemlékezni a mögöttünk hagyott negyed évszázadra.

Az EDAG 1999-re datálható győri megjelenését az Audi és az Opel pár évvel korábbi letelepedése, valamint 3 főváros – Pozsony, Bécs és Budapest - közelsége ösztönözte, a döntéshez pedig a kiváló magyar mérnöki tudás és munkaerő rendelkezésre állása szolgált további adalékul.

A Terméktervezés (Body Engineering – BE) és a Production Solutions (PS) mérnökei voltak a legelső fecskék, akik egyből ki is röppentek Németországba betanulásra, így a végeselemes szimulációs (CAE), valamint az admin kollégák vehették birtokba az első irodánkat a Carant Antenna területén. A létszámunk folyamatosan emelkedett, aminek köszönhetően előbb a Körkemence utcába, majd 2012-ben a Leier irodaházba költöztünk. Itt már az Elektrik/Elektronik (EE) első kollégái is helyet kaptak, ahogy a Folyamat- és adatmenedzsment (PPDM) munkatársai is. Gyorsan teltek az évek, a megrendelések jöttek, az újabb vevői igények életre hívták a Surface csapatunkat, 2019-től pedig már Budapesten is működtetünk egy irodát.

Nagy utat tettünk meg idáig és büszkék lehetünk az eddig elért eredményeinkre. Párszemélyes cégként indultunk, ma pedig 250 fővel, 6 részleggel és két irodával mi vagyunk az EDAG második legnagyobb európai (Németországon kívüli) leányvállalata.

A jubileumi 2024-es évben vállalatunkat és munkatársainkat ünnepeljük, hiszen ők, vagyis MI alkotjuk azt a stabil bázist Európa közepén, amit Németországban EDAG Ungarn-nak hívnak.

Loading