Az EDAG Hungary a közelmúltban csatlakozott a Német–Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához (DUIHK), amely fontos stratégiai lépést jelent vállalatunk hosszú távú növekedési és partnerépítési céljainak megvalósításában. A tagság hozzájárul ahhoz, hogy…
2025-ben is közel tucatnyi munkatársunkat ünnepeltük, akik legalább egy évtizede, többen pedig már 25 éve (!) dolgoznak az EDAG Hungary Kft. sikeréért.
Ügyvezetőnk ezúttal is személyesen mondott köszönetet az érintetteknek az évek során tanúsított,…
Lelkes kis csapatunk idén is nagy örömmel szortírozta és csomagolta ünnepi díszekbe a munkatársak által felajánlott játékokat, gyermekápolási eszközöket, tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint tartós élelmiszereket.
Kalandkedvelő munkatársaink az EDAG-nál több, részlegek közötti csapatépítő esemény közül is válogathatnak. Ezek szervezésének minden nyűgét és örömét általában egy-egy lelkes kolléga veszi a nyakába, akik erőfeszítéseit ezúton is köszönjük!
A segítő szándék vezérelte azon munkatársainkat, akik heteken át gyűjtötték, majd egy caspatépítésnek sem utolsó, délutáni forralt borozás alatt közösen válogatták, csomagolták a nálunk kevésbé szerencsés időseknek, hajléktalanoknak, családoknak…
Az EDAG Hungary Kft. 25 éves történelmének felidézése végigkísérte a vállalat győri és budapesti munkatársainak mindennapjait 2024-ben: az általuk kigyűjtött, az elmúlt negyedszázadot felölő fotókból egy válogatást tettünk közzé a Facebook oldalunkon…
Az EDAG magyarországi működésének 25. jubileuma kiváló apropót biztosított az első győri Szakmai Nap megrendezésére. Az esemény fő célja – a közös ünneplésen túl - az EDAG eddigi eredményeinek és kompetenciáinak bemutatása meglévő és leendő…
Vállalatunk idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ezen a ponton érdemes egy pillanatra megállni és visszaemlékezni a mögöttünk hagyott negyed évszázadra.
Az EDAG 1999-re datálható győri megjelenését az Audi és az Opel pár évvel korábbi…
Mai felgyorsult világunkban ritkaságszámba megy, ha valaki éveket, hovatovább évtizedeket tölt el egyazon munkahelyen. A karriercélok, a gyors előrelépési lehetőségek és anyagi megfontolások egyre gyakrabban szorítják háttérbe azokat az értékeket és…